Slide One
Slide One

Kara Ákos tájékoztató levele

Tisztelt Honfitársam!
 
Azért írok Önnek, hogy tájékoztassam, a kormány 2021. február 1-jével megkezdte a 13. havi nyugdíj visszaépítését. Idén az egy havi nyugdíj 25%-át, jövőre az 50%-át, két év múlva a 75%-át, 2024-ben pedig a teljes 13. havi nyugellátást kapják kézhez a nyugdíjasok februárban. 
 
A baloldali Gyurcsány-Bajnai kormányok a megszorítást az embereken, a családokon kezdték. Ennek keretében elvették a 13. havi nyugdíjat.
Mi, szemben a baloldallal azt gondoljuk, hogy segítséget kell adni az embereknek és a családoknak. Számunkra kiemelten fontos az idősek megbecsülése, akik évtizedeken át dolgoztak ezért az országért és felnevelték a jövő generációját. Ezért 2010-ben azt vállaltuk, hogy megvédjük a nyugdíjak értékét. Ezt teljesíteni is tudtuk. Most pedig lehetőség nyílt a 13. havi nyugdíj visszaépítésének megkezdésére.
 
Jó egészséget kívánok és továbbra is vigyázzunk egymásra!
 
Tisztelettel és szeretettel üdvözli:
 
Kara Ákos
Győr és a térség országgyűlési képviselője
 

 

Keresés